nehéz időt szakítani arra, hogy saját magával foglalkozzon az ember. Talán nem is akarok...Talán jobb úgy,ha nem töprengek annyira. Van akinek biztos. Akkor nem jut eszembe, hogy ja igen...vele nem érzem jól magam. Ki kell törölni az életemből. Vagy árt a lelkivilágomnak az az ember aki mellettem van. Akinek nem azért kellek, mert...csak azért HOGY... szomorú ez.
Szomorú,hogy képesek hazudni az emberek. És az is,hogy miért képesek ezt. És hogy mit is képesek hazudni,hogy elérjék a céljuk. Szomorú..

Szomorú azt mondani,hogy "szeretlek" ha azért vár is az ember valamit. Talán tényleg a kimondónak szomorúbb...mert látja majd azt az arcot, amit a másik félből kihoz, ha az rájön,valójában mért történtek úgy a dolgok ahogy. Miért kapott egy ilyen szót, ami nem volt őszinte, pedig szerette volna azt hinni, és egy fél percig talán el is hitte.

 

Elveszhetünk egy bizalmat egy mosollyal is. Ha az a mosoly nem a megfelelő helyen van. Elveszthetjük valakiben a hitünk, ha enged elmenni, és csak utána jön rá, mit vesztett. Lehet visszacsinálni a dolgokat, de a hit már eltűnt... nincs több mosoly, nincs több szenvedély, nincs több boldogság. Csak az érzés, hogy egyszer elengedett, utána is elfog... Ezek a dolgok elmúlnak majd... Ahogy az emberek is felnőnek, és belátják a hibáikat, és a sok fájdalmat is látják, amiket okoztak másoknak.

Megosztás a facebookon