Magány...

 

Nem szeretem a vasárnap estéket...Ez valahogy már összeforrt nekem azzal,hogy elmegyek otthonról (most mindegyik melyik várost nevezzük meg...), el az albérletbe, és mindenki ugyebár pihen. Szusszan egyet még a hét előtt, és begubózik. Én meg egyedül maradok. Nincs pezsgés, nincs élet, nincsen semmi. Csak egymagam vagyok. 

Magányos az ember...nincs család, nincs kedves, nincs szerető, nincs gyerek, csak én...meg a nyomorult kis plüssjeim, akik már baromira unhatják a szitut.

Csippan a telefon...no,egy szintén magányos lélek... hogy mondjam el neki,hogy nincs kedvem az időjárásról fecserészni...nos talán nem ennyire közhelyes,de tényleg. Mit mondhatnék? ha éhes, menjen enni, igyon egy teát, ha fázik vagy nézzen meg egy filmet. Roppant bölcsek tudunk lenni, ha nem magunknak kell tanácsot adni.

 

Halkan szól a zene,természetesen valami kis depizős: 

"Minél lejjebbről indulsz el, 
Annál feljebb repülhetsz el.
Nincs út mit ne jártak volna már,
Csak indulj el..

Angyal lenn a pokolban....."

 

Hát igen. Nem vagyok egyedül, de néha tömegben is magányos lehet az ember fia-lánya.

Megosztás a facebookon