A mai napomat arra fordítottam,hogy magammal foglalkozzak. Elég sokat sikerült. Fájdalmas volt, könnyekkel teli, de kellett. Elhatároztam sok mindent. Nagyon sok mindent. Azon felül, hogy máshogy fogom csinálni a dolgaim, készítettem egy igen súlyos listát.Amolyan bakancs-listát. De most nem azokkal a helyekkel, ahova szeretnék eljutni, nem is kis piszlicsáré bagatell dolgokkal szőttem teli (persze akad benne egy-két olyan is...), de olyan dolgokat gyűjtöttem össze, amivel az életemet és az életem megélését teszem könnyebbé, illetve boldogabbá.
Nehéz volt a felismerés, hogy mennyire a saját magam hibáiból adódóan voltak boldogtalan perceim. De még mennyi...Ezt a listát szépen meg fogom írni kézzel is, kidíszítem, hogy látszódjon rajta a törődés, és ki fogom rakni a szobám egy látható pontjára, hogy mikor nehezebb napjaim vannak, akkor is tudjam mit döntöttem, mit szeretnék tenni, hogy szeretném elérni. És igen...szükség van a dekorra. Mert ez vagyok én. És tudom, minél többet foglalkozok valamivel, annál fontosabb lesz számomra...

Szóval jöjjön az a bizonyos lista....

1. ez talán az egyik legáltalánosabb dolog: Kedvesebb leszek. Úgy értem mindenkivel! Mindenki aki megérdemli. Az utcán velem szembe jövőre miért ne mosolyoghatnék rá? Tett ő bármit ellenem? nem. Megérdemel egy mosolyt. (és hasonló kis apróságok...)

2. Többet beszélgetek mindenkivel: kinyitom a szívem és szeretném ha más is kinyitná nekem. Érdeklődök mások iránt, és nem zárkózom be a saját világomba.

3.Túl lépek minden apró dolgon, amik bosszantanak: azt hiszem valami meditáció félét ki fogok próbálni ezzel kapcsolatban. Ne legyek ideges, ne vegyem fel annyira könnyen a dolgokat... Tudjak könnyedén mély levegőt venni és tovább haladni.

4. Megölelem azokat, akik fontosak nekem: nehezen tudtam ezeket megtenni...de most teszek egy lépést mindenki felé, akik fontosak nekem, és megölelem őket. Lesz ám meglepetés! :)

5. FB gyalu: letörlök arról a bizonyos portállol minden felesleges és haszontalan dolgot (ennek egyébként már neki is álltam). Csak az kap rajta helyet, ami tényleg fontos. Ugyanígy az ismerősökkel is meg fogom ezt tenni. Gonosz vagy nem, de akik bosszantanak, vagy bántanak menniük kell. Csak azok maradhatnak, akik hozzátesznek valami pozitívat az életemhez. a "kedvtelen ismerősök" meg mehetnek.

6. Egyenesbe hozom az anyagi életem: pontos jegyzéket csinálok és kalkulációt, e szerint gazdálkodom. És mennyire büszke leszek magamra, ha a tervezettnél többet sikerül egy hónapban megspórolnom :)

 

7. Türelmesebb leszek: minden élőlénnyel/emberrel :) (és saját magammal is)

8.Több figyelmet fordítok a fontos emberekre: nem hagyom hogy a fontos barátaimmal ne beszéljek hetekig.

9.Jobban kimutatom a szeretetem: mindneki iránt! akár mosollyal, akár apró kedvességekkel, bármivel.

10.Többet dícsérek: ha valamit klassznak tartok, azt ki is mondom azonnal!

11. Többet főzök (ez az anyagi szempontból is hasznos): bővítem a repertoárom és élvezem amit csinálok :)

12. Többet mozgok, erőt veszek magamon és nem hagyom ellustulni a testem :)

 

Nagyon fontos a pozitív gondolkodás! Ezért 13. pont: nem hagyom,hogy a szomorúság urrá legyen rajtam.

 

Kicsit letört voltam a napi dolgok miatt, az elmúlt események miatt, de miután megszületett ez a lista...Felszabadult a lelkem. Boldog vagyok, hogy megalkottam a bakancs-listám és alig várom,hogy ezeket a dolgokat gyakorolhassam.

Tehát... hajrá-hajrá! :))))

Megosztás a facebookon

Mindenki ismeri a Kis Herceg rókáját... a róka megkérte,hogy szelidítse meg a őt a Herceg. A herceg nem értette,de aztán a róka elmagyarázta neki,hogy csak akkor tudja megnyitni a szívét, ha vár, és szépen apránként közelít csak a rókához. Ezt a hercegünk megértette, de tudjuk,hogy a történet végén a herceg, visszamegy a rózsájához... És mi lesz a rókával,???????????

A róka csak vár és vár...a semmiért :( mert a hercege elment a rózsájához. Ez önző dolog igazából... sajnálom a rókát..... és most én vagyok az önző.mert én vagyok a róka. Sokszor voltam már a herceg kis rókája, de le kell már venni ezt az álarcot. Többet nem akarok róka lenni :( nem akarok ugyanabba a hercegbe beleszeretni. nem akarok várni.

Így döntöttem, így is lesz.

Megosztás a facebookon

nehéz időt szakítani arra, hogy saját magával foglalkozzon az ember. Talán nem is akarok...Talán jobb úgy,ha nem töprengek annyira. Van akinek biztos. Akkor nem jut eszembe, hogy ja igen...vele nem érzem jól magam. Ki kell törölni az életemből. Vagy árt a lelkivilágomnak az az ember aki mellettem van. Akinek nem azért kellek, mert...csak azért HOGY... szomorú ez.
Szomorú,hogy képesek hazudni az emberek. És az is,hogy miért képesek ezt. És hogy mit is képesek hazudni,hogy elérjék a céljuk. Szomorú..

Szomorú azt mondani,hogy "szeretlek" ha azért vár is az ember valamit. Talán tényleg a kimondónak szomorúbb...mert látja majd azt az arcot, amit a másik félből kihoz, ha az rájön,valójában mért történtek úgy a dolgok ahogy. Miért kapott egy ilyen szót, ami nem volt őszinte, pedig szerette volna azt hinni, és egy fél percig talán el is hitte.

 

Elveszhetünk egy bizalmat egy mosollyal is. Ha az a mosoly nem a megfelelő helyen van. Elveszthetjük valakiben a hitünk, ha enged elmenni, és csak utána jön rá, mit vesztett. Lehet visszacsinálni a dolgokat, de a hit már eltűnt... nincs több mosoly, nincs több szenvedély, nincs több boldogság. Csak az érzés, hogy egyszer elengedett, utána is elfog... Ezek a dolgok elmúlnak majd... Ahogy az emberek is felnőnek, és belátják a hibáikat, és a sok fájdalmat is látják, amiket okoztak másoknak.

Megosztás a facebookon

Pontosan emlékszem dolgokra. Ahogy már pontosan nem emlékszem a lényegtelen apró részletekre....
A szobámban álltunk, akkor az ágy már úgy volt forgatva az ablak alá, hogy az ágy támlájától nem lehetett kitárni az ablakot (azóta ez is változott már). A fehér asztalon csak úgy rikított a fekete lcd-s képernyője amit akkor pár hónapja vett. Mert neki kellett,hogy játszhasson.

Aztán egyszer csak kibökte. Reggel volt. Talán 7 óra körül. Nem. Anya akkor már nem volt otthon. Biztos elmúlt 8 óra. Emlékszem, hogy kevés időm volt, hogy induljak én is a dolgomra, de ő azt a pillanatot választotta mégis, hogy kihúzza alólam a talajt. Azt akarta, hogy ne vitázzunk hosszasan, csak közölte a tényeket. 

" Tartsunk szünetet."

"Nem! Akkor pakolj össze és többet nem akarlak látni!"

Nem volt rajtam a gyűrű. Rajta sem. Előtte pár nappal adtuk be garanciálisan lecsiszoltatni, hogy eltűnjenek róluk a rút karcolások, amik a mindennapokat vésték bele.
Megdöbbent. Nem tudott megszólalni.

"Nem hallod?! Pakolj!" - fogtam a szekrény ajtót, kinyitottam és a polcáról egy mozdulattal mindent az ágyra ejtettem.

"Mennem kell. Mire visszaérek, ne legyél itt."

"És a kulcs? Egy táskát kölcsönadsz?"

"Igen. A kulcsot és a táskát hozd ki délután hozzám."

És elmentem...Nem sírtam. Higgadt voltam. Nem veszekedtünk. Talán ez sokkolta le a legjobban, hogy nem volt érzelmi kitörésem, nem zokogtam, vagy nem kérleltem, hogy beszéljük meg. Ne akarjon elhagyni. Ennek így kellett történnie.
Bementem anyához, és ott megnyitották a csapot. Sírtam, mint kiskoromban is, ha elestem és vérzett a lábam. Csak most nem a lábamból ömlött a vér. Majd elzárták a csapot és mosolyogva kimentem a dolgomra invitálni az embereket, hogy mentsenek meg három életet.

Délután kijött az apukájával és átnyújtotta a kulcsot és a táskát. Illedelmesen elvettem, majd elköszöntem és otthagytam. 
Este mikor hazaértem, csak néztem az üres szobát. Kinyitottam a szekrényeket és láttam az ürességet. Az asztal teljesen csupasz volt, ahogy a szivem is.
Nem sírtam, de akkor ott döntöttem. 
Másnap felhívtam az igazgatónőt, hogy akkor köszönöm szépen! Elvállalom a munkát és egy hét múlva tudok kezdeni. Majd felhívtam a bátyámat is, hogy be tud-e fogadni egy darabig, aztán meglátjuk mi lesz.
Egy hét múlva már a nagyváros fényeibe tébláboltunk barátosnémmal (akit azóta elsodort mellőlem a sors)....

Utána sokszor hívott még. Próbálkozott...Sőt! Akart engem, talán az a makacsság, amit megismerkedésünkkor látott meg bennem, és amibe talán bele is szeretett, azt látta és az kellett megint neki.

Emlékszem azokra a zűrős időszakaimra is. Sok embert megbántottam akkoriban. És jött ő. Aki ugyanazzal a flegma stílussal, ahogy én is kezeltem jó pár embert, ugyanazzal lefegyverzett. Ez volt az én bajom. Emlékszem, amikor írt egy sms-t hogy találkozunk-e még éjjel. Nem értettem, hogy mit akar. Azt hittem szórakozik velem. Nagyon csúnyán válaszoltam neki, de ez is tetszett neki. Aztán valahogy...Egymás mellé vergődtünk. Már akkor látnom kellett volna, hogy milyen embert engedek a lelkembe,de nem láttam. Ahogy az már csak lenni szokott. Magához édesgetett, lehámozta rólam a tüskéket és hónapokkal később megtiport és megalázta a lelkem.

Így neki köszönhetően vagy sem...de az ő hatására kezdtem új életet egy új városban. Mégsem vagyok egy elveszett, önállótlan gyenge kislány.

Vagy mégis?

Megosztás a facebookon

Magány...

 

Nem szeretem a vasárnap estéket...Ez valahogy már összeforrt nekem azzal,hogy elmegyek otthonról (most mindegyik melyik várost nevezzük meg...), el az albérletbe, és mindenki ugyebár pihen. Szusszan egyet még a hét előtt, és begubózik. Én meg egyedül maradok. Nincs pezsgés, nincs élet, nincsen semmi. Csak egymagam vagyok. 

Magányos az ember...nincs család, nincs kedves, nincs szerető, nincs gyerek, csak én...meg a nyomorult kis plüssjeim, akik már baromira unhatják a szitut.

Csippan a telefon...no,egy szintén magányos lélek... hogy mondjam el neki,hogy nincs kedvem az időjárásról fecserészni...nos talán nem ennyire közhelyes,de tényleg. Mit mondhatnék? ha éhes, menjen enni, igyon egy teát, ha fázik vagy nézzen meg egy filmet. Roppant bölcsek tudunk lenni, ha nem magunknak kell tanácsot adni.

 

Halkan szól a zene,természetesen valami kis depizős: 

"Minél lejjebbről indulsz el, 
Annál feljebb repülhetsz el.
Nincs út mit ne jártak volna már,
Csak indulj el..

Angyal lenn a pokolban....."

 

Hát igen. Nem vagyok egyedül, de néha tömegben is magányos lehet az ember fia-lánya.

Megosztás a facebookon

Ká nagyon viccesen adta elő magát. Ültünk az ebédlőben, beszélgettünk, ebéd közben természetesen. Én helyettesítettem a "régieknél", Ká vitte az újakat. Két asztalnyi gyerek, és mind helyett kapott a szívemben.

Mondta Ká,hogy képzeljem, E megint tiszta ideg volt, aztán másnap meg kóma és totál le volt lassulva, mint egy zombi úgy közlekedett a folyosón.

Én meg mint aki mit sem sejt, közöltem,hogy igen, E a helyzetek miatt jelenleg bizonyos dolgokon él,hogy túlvészelje a hétköznapokat.

Hát te atya úr isten... meg hát de izé és ő hogyan és miért és minek és milesz vele és jöttek a kérdések mint egy vízesés.

Ká azt mondta, hogy azért ha valaki ilyen szerekhez fordul az már nagyon gázos lehet. Én meg csak mosolyogtam és ettem tovább a menzás cuccot.

A mosoly jó dolog. Eltakarja a gondolataimat. Például azt,hogy igen...valakin ennyire meglátszanak a dolgok, és valaki milyen jól tudja a mosollyal palástolni azt, amit kell... Például ha napokig nem alszik. Ha napokig zavarja valami. Nem tud túllépni gonosz megjegyzéseken, vagy a munkáját ért becsmérléseken (a magánélete természetesen már bele se fér). A mosoly erre jó, a smink meg a külsérelmi nyomokra... Aztán a mosoly azt is totálisan eltakarja, ha valaki már pár napja enyhébb nyugtatókat szed,hogy tudjon aludni, aztán mégsem tud tőle, ezért már a szanakszra fanyalodik...De akkor jó. Akkor a kényszerű mosoly őszinte lesz. Laza és egy tudafeletti állapotban lebeg tovább. Finom érzés... Akkor semmi se rossz, semmi se zavar, és túllépsz dolgokon. Aztán jön a kiürülés...lepottyan az ember a feletti érzésből alattiba... és... ott tartunk ahol voltunk igazából. Csak besöpörtük a szőnyeg alá a problémákat, de a huzat, meg egyebek hatására, újra előjöttek....

 

Én megértem E-t....

Megosztás a facebookon